Kadmonológ

Szergej Lukjanyenkótól az Ugrás az űrbe című regényt a Metropolis Media adta ki, a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatában. A szerzőre egy barátom hívta fel a figyelmem, aki az Őrség sorozat nagy rajongója. Kíváncsi voltam, milyen sci-fit ír. Az érzéseim felemásak lettek.

A regény stílusára talán a “klasszikus sci-fi” illik a legjobban. Igyekszik minél több technikai részletet megismertetni az olvasóval, és egy kivételével valóban idegen fajokat szerepeltet. (Arra mondjuk egész a regény végéig vártam, hogy a nem annyira idegen faj miért lett olyan emberszerű, de erre nem kaptam választ.)

A történet Pjotr, egy pilóta sörözésével kezdődik, majd megismerhetjük az űrhajós egy átlagos napját - amit először egy kínos meglepetés, majd egy kényszerleszállás szakít meg. Az események láncolata innen folyamatosan halad, s egyre kozmikusabb mértéket ölt, ahogy újabb és újabb szereplők jelennek meg a galaktikus sakktáblán. Eközben megismerhetünk egy érdekes univerzumot, s a benne élő idegen fajok szigorú kasztrendszerét, amiből a szereplők igyekeznek kitörni.

A borító olyanra sikerült, amit nem vennék le a polcról, ha nem keresném direkt a könyvet. A vörös fröcsögés, ami elárasztja a képet, egy úgymond vicces jelenet a regényből. Sajnos a véres asszociációk, amiket kivált, nem vonzanak, s ráadásul a regény mondanivalójához sincs túl sok köze. Nem érzem túl jó választásnak.

A regény a maga módján szórakoztató volt. Tele volt orosz utalásokkal, ami adott a regény hangulatához. Volt benne elég rejtély, hogy felkeltse az olvasó figyelmét, és fenntartsa az érdeklődését. (Bár azt meg kell jegyeznem, hogy a rejtélyek nagy részére nem ad megoldást.)

Ami gond volt, hogy az orosz utalások egy része már fárasztó volt, és olyanoknak, akik számára nem teljesen idegen az orosz valóság, fölösleges lehet ezeknek a részleteknek a felsorolása. Nem tudom, hogy milyen célközönségnek szánta a szerző a művet, de az orosz olvasók szerintem halálra unhatták magukat ezeken, és a magyaroknak sem nyújt túl sok újdonságot.

A másik nagy problémám az egyeneltlen ritmus volt.

Egy érdekes prológussal indít, ami egy ideig izgatta a fantáziámat, de aztán hamar elfelejtkeztem róla, mivel semmilyen módon nem tudtam kötni a történethez. Ezután egészen a 66. oldalig feszült és érdekes volt a cselekmény. Majd egy hirtelen fordulattal leültek teázgatni, borscsot főzni és Lenin-vicceket mesélgetni. Amikor egy fél fejezetet szánt az író arra, hogy a főszereplő hogyan vásárol be a sarki közértben, a falat kapartam.

A 200. oldal környékén megint felpörögnek az események, végre kezd értelmet nyerni a regény, kiderül, hogy mi is várható a kötettől. (Ami azt illeti, akár itt is kezdhette volna… ) A 223. oldal után megint egy váltás, ami lelassítja a sztorit, de az elején még ez is érdekes, ám egyre unalmasabb lesz. A 321. oldalig kell várni, hogy újra beinduljon a cselekmény, ekkor végre megint történnek izgalmas dolgok, aztán  - aztán egyszer csak véget ér a regény.

Nem mondom, ez váratlan fordulat volt, ám nem nyűgözött le túlzottan.

A főszereplő Pjotr is unalmas volt egy kicsit. Klasszikus jófiú, amolyan Luke Skywalkeres módon. Egy pár jelenetre feltűnik mellette egy Han Solo figura, de tőle hamar megszabadul Lukjanyenko.

A főszereplő küldetésének mivolta, s valódi súlya - a Föld túlélése, de legalább is magasabb pozícióba kerülése - is csak a regény közepefelé derül ki, és csak pár tucat oldalon kap szerepet, utána megint eltűnik, mintha a szerző elfelejtkezett volna róla. Ez nem túl jó felvezetés, mert az első 200 oldalon igazából nem tudja az olvasó, hogy miért is olvassa tovább a történetet, hisz nincs semmi tétje a történetnek. Az egyik kedvenc regényem, a Dávid király űrhajója Jerry Pournelle-től, hasonló témát feszeget, s bár ott is vannak elkalandozások, de a történet során végig a közös cél lebeg a szereplők - s az olvasó - szeme előtt.

A regény két világot mutat be, s ezeknek a szerepe meglehetősen furcsa volt számomra. A Föld és az idegen bolygó pont olyan volt, mintha egymás tükörképei lettek volna. A két világhoz tartozó szereplők is hasonlítottak egymásra. Erre a nyilvánvaló párhuzamra vártam volna valami magyarázatot, ám nem kaptam. Az idegen bolygó irracionális geometriájának oka is titokban maradt.

Egy kicsit zavaros volt a versbetétek használata is - nem mindig volt világos, hogy most földi verseket idéznek, vagy csak földi verseket használ fel Lukjanyenko, hogy idegen költeményekként mutassa be őket. (A Gorduin regényekben Gáspár András is élt ezzel, de ott egyértelmű volt, hogy azok a szereplő költeményei, amihez a szerző földi költeményeket kölcsönzött.)

Mindezek ellenére viszont azt ajánlom, hogy aki belekezd, ne ijesszék el az esetleg lassúnak tűnő részek - érdemes befejezni. (Édesanyám ugyanezt a tanácsot adta nekem, mivel ő hamarabb csapott le a kötetre.)

A szerző egy számomra érdekes háttérvilágot vázolt fel, bár úgy érzem, hogy jobb módot is találhatott volna az ismertetésére. Igazából kíváncsi lennék erre az univerzumra, ha ennél érdekesebb folytatásokban mutatná be.

A gond az, hogy ebből a világból csak egy-két fejezetnyi villanást kaptunk, a cselekmények nagy része az unalomig ismert Földön játszódott (s Lukjanyenko biztosít bennünket arról, hogy a világ száz év múlva is változatlan lesz), a többi része pedig egy unalmasan utópisztikus világban, ami olyasmi, mint a klasszikus szocialista sci-fik (a Sztrugackij fivérek Kammerer történeteit szinte betűről betűre másolja, de Nemere univerzumára is hajaz), vagy épp a Star Trek világa. Egy ilyen világ ideológiáját, filozófiáját ismerteti enciklopédia-szinten többszáz oldalon keresztül. Ez 30 évvel ezelőtt lehet, hogy érdekes alap lett volna, de többet vártam volna egy modern regénytől.

A regény amúgy olvasható, és van benne újraolvasási potenciál is - elég részlet van benne, hogy érdekes legyen részletesebben megismerkedni velük. A túlzottan elnyújtott történet miatt viszont kénytelen vagyok egy kicsit lejjebb venni a lelkesedésem. Erős közepesnek (2,5 / 3 pont) értékelem.

Nem tudom, mikor adják ki a folytatását, de érzésem szerint jobb lett volna egyszerre kinyomtatni őket, két kötetben. Esetleg a szerző belezsúfolhatta volna az egész történetet egyetlen regénybe.

Kiegészítés: E bejegyzés megírása óta még támadtak gondolataim az Ugrás az űrbe magyar kiadásáról.

Mások ismertetői:

Balfrász
eKultúra
Hackett
Könyvesblog
Kultúrpart
LordPeti
Mitolvasol
Neveletlen

Neked hogy tetszett az Ugrás az űrbe? Írd meg a véleményed! Ha találsz a neten más ismertetőket, azokat is linkelheted!