A Katedrális Őrzői
A Katedrális Őrzői egy 2008-ban kiadott Mysterious Universe novelláskötet, a Tuan kiadótól. A világ stílusát tekintve mitológiai elemekkel tarkított űropera, de ebből a kötet szinte semmit nem hozott. Amikor az SFBlogs felajánlotta a köteteket a Kritizálj könyvet könyvért programjában, ezt választottam, mivel szeretem a mitológiai scifit, és amikor legutóbb MU regényt olvastam, tetszett, kíváncsi voltam, mivé fejlődött a világa. Nem lettem maradéktalanul elégedett.
Az olvasás után igen vegyes érzéseim vannak. Egy átlag scifi olvasónak igen sovány a kötet - nincsenek benne különösebben eredeti történetek, így nekik nem ajánlom. Egy MU rajongó számára viszont kevés lehet benne a “misztérium”. Az angyalok és sárkányok csak a háttérben kerültek említésre, mivel a kötet inkább a scifi elemekre alapozott. A Nélküled a jövőben felvillan egy kicsit, a Finomhangolás a misztikumra épít, a Mentsd meg Hitlert az időutazásra, ami azért szintén a Katedrális történetek alapja, de a többi csak úgy lóg a levegőben (űrben?).
A cím (A Katedrális Őrzői) félrevezető, mert a Katedrális csak egy sztoriban jelenik meg, és a Katedrális Őrzői című írásban csak beszélgetnek a Katedrális Őrzőiről. Értem persze, hogy igyekszik a kiadó kihasználni a Katedrális sikerét, de ez így gyenge próbálkozás. A könyv borítóján ráadásul egy űrcsata látszódik, s mivel a kötetben egyetlen űrcsata sincs, nem vagyok benne biztos, hogy jó választás volt. A borítót látva egy teljesen más kötetre számítottam, mint amit kaptam.
A kötet elején vannak ajánlások, amik mind arról írnak, hogy mennyire jó az MU világa. Ebből két ajánlót külföldi írt, akik kapcsán szinte biztos vagyok abban, hogy sosem olvastak MU regényeket. Ezzel az a bajom, hogy így eleve negatív érzésekkel kezdek neki a novellák olvasásának, ami nem tesz jót a kötetnek.
A novellák a világ időrendjében kerültek be a kötetbe, de ennek nem látom sok szerepét, hiszen nem épülnek egymásra. A kötet végén van egy ismertető a világ történelméről, amit gyorsan elolvastam, mielőtt a novellákba kezdtem volna, hogy képben legyek. Ezt ajánlom mindenkinek, aki nem ismerős annyira az MU világában.
A Nélküled a jövő F. Tóth Benedektől egy olvasható történet, amire a könyv végi ajánló “horrorba hajló” írásként hivatkozik. Ez nem volt jó húzás, mert a horrortól valami félelmeteset várna el az olvasó, de inkább az akcióra épít. A novella elején megemlíti a szerző, hogy a az első néhány oldal Budapesten játszódik, így van hazai vonatkozása is, bár a városból gyakorlatilag semmit sem látunk. A sztori amúgy kellemesen halad egészen az utolsó előtti oldalig, amikor a szerző egy logikátlan húzással kinyírta számomra. Én átlagosnak minősítem (2/3 pont), de ettől eltekintve a kötet egyik legjobb írása.
I. M. Brodtól a Kismadár aranykalickában egy hosszú és fárasztó történet. Akár a jelenben is játszódhatna, mert semmilyen scifi elemet nem használ, de még csak a MU sem jelenik meg benne, így nem tudom, miért került a kötetbe. Ránézésre film noir detektívtörténet, de semmilyen támpontot nem ad az olvasónak, amiből a nyomozást követni tudná, és nincs benne érdekes akció sem, ami feldobhatná. A történet csak úgy zajlik magától, és a végén a banális csattanó sem menti meg. A kisregényt kétszer is abbahagytam pár napra, annyira rossz volt. Igazából senkinek sem ajánlom elolvasára (0/3 pont).
A Finomhangolás Leonard Stanskytól a kötet egyetlen olyan írása, ami tényleg MU hangulatú, de ezzel együtt is zavaros. Vannak benne magyarázat nélküli szálak, amik egyszer csak véget érnek. Lehet, hogy más kötetekben fény derül arra, hogy hova keveredtek a tudósok, de ez engem nem vigasztal. Van benne lehetőség, némi szerkesztés után szerintem a kötet legjobb írása lehetne, de ez így kevés (1/3 pont).
S. Ladislaw Corneliustól a Mentsd meg Hitlert szerintem a kötet legjobb novellája. A történet ide-oda váltogat az idősíkok között, ahogy a Katedrális ügynöke a 2. világháborút alakítja. A befejezés folytatást sugall, és jobb lett volna, ha inkább a folytatással együtt jelenik meg az írás. Van benne scifi is, misztikus elemek is, és egy átlagos scifi olvasónak is szórakoztató lehet, aki nincs otthon az MU világában. Ezzel együtt sem kiemelkedő, de erős közepes (2/3 pont).
A Hősök végzete Dave Howardtól egy unalmas szuperhős történet, scifi köntösben. A sztori egy átlagos cyberpunk jövőben játszódik, ahol egy sebezhetetlen Batman/Punisher igazságot oszt, és öldösi a kisstílű bűnözőket, bár az a hosszadalmas háttérsztoriból sem derül ki, hogy miért. Mivel sebezhetetlen, ezért nincs tétje a harcainak sem, úgyis tudjuk, hogy megússza mindet. A sztori végén van egy fura csavar. Amikor már azt hinnénk, hogy befejeződik a sztori, hirtelen bejön egy másik - számomra érthetetlen - szál, és kiderül, hogy a főszereplőt besorozta a SLA cég, és csak ezzel ér véget. Lehet, hogy ez az előzménye valami más sztorinak, de annak túl hosszú és értelmetlen volt. A SLA nem tudom, hogy része-e az MU-nak, de a hasonló nevű szerepjáték miatt rossz szájízt adott olvasás közben. Ezt a novellát sem érdemes elolvasni (0/3 pont).
Anthony Sheenardtól az A Katedrális Őrzői folytatja York Ketchikan kalandjait, de a szereplőn kívül igazából nincsenek benne misztikus MU elemek, bár a fajokat és technikai dolgokat szerepelteti. Bár ebben is vannak fölösleges körök, a szerző legalább szórakoztatóan írja le őket. A sztorinak túl sok értelme nincs, és nem érzem, hogy előrébb vinné akár a MU világát, akár Ketchikan történetét. Számomra gyenge átlagos (1/3 pont), de MU rajongók egy fokkal jobbra is értékelhetik.
A kötet összességében nem túl szórakoztató, s nem valószínű, hogy még egyszer újraolvasnám (1/3 pont). Ha nem recenziós példányként kapom meg, az írások nagy részének biztos nem jutottam volna a végéig. Ha valaki mégis kézbe veszi, a Mentsd meg Hitlert érdemes lehet elolvasni. MU rajongóknak ajánlom még a Nélküled a jövőt és a Finomhangolást is.
Mások ismertetői:
Dave Howard
Javori első, fórumos jegyzete, majd a későbbi ismertetője az SFPortalon és a saját blogján
LordPeti
Sheenard
Neked hogy tetszett az A Katedrális Őrzői? Írd meg a véleményed! Ha találsz a neten más ismertetőket, azokat is linkelheted!
You can leave a response, or trackback from your own site.

Ajaj, a Nagy Testvér figyel!
Igazából: örülök annak, hogy más is olvassa azt, amit írogatok.
Hűha, de szigorú vagy!
Kedvet kaptam Tőled a pontozáshoz:
Nélküled a jövő: 10/7
Kismadár aranykalickában: 10/9
Finomhangolás: 10/6
Mentsd meg Hitlert: 10/10
Hősök végzete: 10/8
A Katedrális Őrzői: 10/10
Összesen: 60/50
Eddig azt hittem, kemény vagyok, mint az acél…
Azért szoktam mellékelni mások ismertetőit, hogy a potenciális olvasók meg tudják nézni a többiek véleményét is. Az ugye egy dolog, hogy nekem tetszik vagy nem, de lehet, hogy az én ízlésemmel van baj
Miután megírom a saját cikkemet, szeretem én is elolvasni, hogy mások mit írtak róla, hátha van benne valami rejtett érték, ami valahogy kimaradt nekem…
A pontozásnál meg a 3/3-at csak azok kapják meg, amik tényleg lenyűgöznek, és amiknél a jó ötlet a jó írásmóddal párosul. A te pontozásod után kíváncsi lennék, hogy mi az, amire te mondjuk 0 vagy akár 1 pontot adnál?
(S bár nem az ízlésedet akarom feszegetni, de ha a Katedrális Őrzőire 10 pontot adsz, akkor annál jobb írás már nehezen képzelhető el?)
Én is szeretem mások véleményét elolvasni.
Ezért jártam Nálad.
A 10-es skálán a jeles történetek 9-10 pontosak, a jók 7-8, a közepesek 5-6, nekem elégséges a 3-4, ha egyest vagy kettest kellene adnom, félek nem olvasnám végig a művet.
A Katedráli Őrzőin (most a kisregényre gondoltam) jól szórakoztam, lenyűgöztek Sándor sziporkái.
Engem lekötött, könnyed, izgalmas, “humorbonbonokkal” bőven bombázott a történet, ráadásul még jópofa erotikável is fűszerezett.
Az adott műfaj keretein belül magérdemli - nálam - a tizest.
A 100 m-es síkfutásért is ugyanolyan aranyérem jár az olimpián, mint a marathoni futásért…
Egy epigramma is lehet mesteri és egy regényfolyam is.
Én már hozzászoktam a borzalmak olvasásához szerkesztés és véleményezés során, így összeszorított foggal végig tudom olvasni a 0-s pontozású sztorikat is
Szélesi novellájával / kisregényével az volt a bajom, hogy igazából nem szólt semmiről. A humoros elemeket akkor is el tudta volna sütni, ha előbbre viszi Ketchikan történetét, ehelyett csak csinált egy hosszú vargabetűt, amit letudhatott volna annyival egy folytatásban, hogy “Leszálltunk egy bolygón, hogy megkeressük Xaviert, de nem találtuk. Mellesleg de Molay-val ketten visszavertük a midioni inváziós flottát is, majd szintén kettesben kiürítettük a bolygó hercegének a borospincéjét is.” Ha lett volna története, biztos jobban végzett volna nálam.
Vannak, akik szerint a Háború és béke is elintézhető egy mondattal: “Az oroszokról szól”…
http://idezetek.org/idezet/tema/31_reszt-vettem-egy-gyorsolvaso-tanfolyamon.html
Te szigorú szerkesztő lehetsz, én meg egy kompetencialapú oktatásszemlélet újra-újoncozott tanár bácsija.
Olyan apró dolgoknak is tudok örülni, hogy csuhaj!
Beleérzős, empatikus, dicsérő, pozitivista (az ementáliban nem a lyukat látó) szemléletem pedagógusként előnyös és elvárt, kritikusként taccsbírói szerepkörre jogosít.
De bőszen integetek, pedig a csatárokat támogatom.
A kisregénynek volt története, még ha a csattanója pofára is ejtette a vérgőzös csatákat váró harcias olvasót.
A keresés, a védekezés megszervezése, harc a bolygó biztonsági szolgálatával, a menekülni vágyók lázadásának frappáns leverése, szövetséges kereső braimstoring, szexparti Zsazsával, szembenézés a midioniakkal, bátor huszárvágással lapot kérni 20-ra: ez azért nem semmi
Egy kisregénytől ne kívánjunk lehetetlent!
A lehetetlen helyzet lehetetlen megoldásán én jót somolyogtam a bajuszom alatt, és a candide-os (végigszenvedem a világot, hogy elérjek az eredeti kiindulópontra) cselekménycsavarás meg kimondottan a kedvemre való volt.
Summa summarum: soha rosszabbat!
[…] kadmon […]