Szélesi Sándor: A láthatatlan város - ismertető
A láthatatlan város 2007-ben jelent meg a Tuan kiadásában. Műfaját tekintve egymáshoz kapcsolódó novellákból álló kötet. A stílusát már nehezebben tudnám meghatározni, a kötetet a jelenben játszódó techno-misztikus történetek jellemzik. Mivel alapvetően kedvelem az ilyesmit, ezért nagy várakozással kezdtem a könyvbe.
Egy szórakoztató novelláskötetet kaptam, amiben volt egy jó írás (Halálodig halálomig), egy rossz írás (A másik oldal), a többi pedig olvasható. Ha valaki lusta végigolvasni a kötetet, akkor a Halálodig halálomigot érdemes elolvasni. Ez önmagában is tökéletesen értelmes, igazából egyáltalán nem kapcsolódik a többi novellához. A szerző vagy a kiadó is ezt érezhette az egyik legerősebb írásnak, mert Zsoldos díjat is megpályázták vele 2008-ban.
A kötet egységes hangulatú, ez pozitívum, de engem nem fogott meg annyira, hogy újraolvassam, legalábbis a közeljövőben biztosan nem. Ami tetszett, hogy magyar helyszínen, Budapesten játszódott. Ami kevésbé jött be, hogy a pesti helyekkel túl könnyedén dobálózott. Mivel a fővárosban nem vagyok annyira otthon, így nem igazán értettem meg némelyik hivatkozást. Logikai bukfencek is bőven vannak a történetekben, de ha valaki nem erőlteti a logikus dolgokat, az élvezheti a novellákat így is.
Bár a novellák önmagukban is értékelhetőek, a kötet elolvasása szinte mindegyik történethez ad. Ha valaki rászánja magát az olvasásra, érdemes sorrendben olvasni az írásokat. Egységes világképet így sem sugall, kicsit olyan, mintha mindegyik történet egy saját párhuzamos valóságban létezne, ami valahogy azért hatással van a többire is, ha máshogy nem, a felbukkanó szereplők által.
Az írások egy részének a főszereplője maga a szerző, ami nekem inkább Lőrincz L. Lászlós elem, s nem teszi hitelesebbé a történeteket. A novellákból kiderül, hogy Sheenard amellett, hogy rendszeresen borozik, nem riad vissza felvenni a harcot a robotgyártó maffiával vagy kínai varázslókkal.
A Kiadói előszó egy kis viszolygást keltett bennem, remélem, a jövőben nem erőltetik ezt.
A név nélküli szomszédra ráfért volna némi szerkesztői munka - amikor elkezdtem olvasni, rögtön negatív képem lett a kötetről, mivel megijedtem, hogy végig ilyen lesz. Szerencsére az első néhány oldal után már nem voltak szembántó hibák. Maga a történet érdekfeszítő, jól adagolja a szerző a feszültséget, mégha a lezárással nem is vagyok kibékülve. Az elején megjelenő okkultista misztikus hangulatot is jól viszi át Szélesi egy futurista fizikába, ez jó pont.
Az aranyat izzadó fiúk egy okkultista akciósztori. A koncepciója érdekes, de a megvalósítást nem éreztem elég erősnek vagy hitelesnek.
A Cipőbolt a körúttól balra egy aranyos mese.
Az Egy cég telefonnal egy érdekes ötletre épül, amit jól végigvisz az író.
Spoiler: Időgéppel végeznek abortuszt. Kérdés persze, hogy a telefonos cég miért nem használja a rendelkezésére álló technológiát nagyobb célokra? Ráadásul egy paradoxon marad benne, mert Szélesi még az idővonal megváltoztatása után is emlékszik a dolgokra, bár lehet, hogy erre immunis, mert egy későbbi novellában az emléktörlés se hat rá.
Az Angyalok az éjszakában egy kelleténél hosszabb és nem túl érdekes novella, ráadásul a végén igazából nem derül ki, hogy most megerősíti a szerző a természetfeletti elemet, vagy nem.
A Halál árnyékában szórakoztató, de nem túl magvas történet. Az egésznek annyi a szerepe, hogy innentől kezdve Szélesi képes megorrontani, ha valahol a Halál jár a közelben.
Az Egy napló, kilenc arckép egy jó sztori a gyökerek kereséséről. A végén egy kicsit zavaros lett ugyan, de ezzel együtt is élvezhető.
Az Adni öröm, kapni jó megint stílus-kavaró írás. A kezdeti techno-thriller átmegy egy misztikus-varázslós kalandba, ami jó ötlet. A végén van egy kis paradoxon, amit egy későbbi novellában próbál a szerző megmagyarázni, de engem nem győzött meg.
A Halálodig halálomig szerintem a kötet legjobb írása. Ha mást nem is, ezt érdemes lehet elolvasni. Ennek az élvezetéhez nem szükséges a többit sem ismerni, a kötetből kiragadva is élvezetes lehet.
Az élet körei dögunalom volt, és csak az a szerepe, hogy összehozza Szélesit egy másik szereplővel, akivel két közös történetük lesz a kötet végén. Elolvasható, és a végén van egy kis csattanócska, de igazából nem volt nagy szám.
A Rendező elme a kötet második legérdekesebb írása (a Halálodig halálomig után). Egy félszeg srác speciális képességét érdekesen mutatja be, és a jó indítás után egy okkultista szállal megölte számomra a sztorit. Nem tudom, hogy milyen lezárással lettem volna elégedett, de ez nem tetszett.
A Szépasszonyok egy nem túl érdekes történet arról, hogy Szélesit ágyba hurcolja két nő, majd a kötelező kört letudva kipattan az ágyból, és legyőzi a gonoszokat.
A másik oldal annyira fárasztóan rossz volt, hogy majdnem feladtam az olvasását, csak a férfias kitartás juttatott el a végére. Úgy gondoltam, ha már eddig eljutottam a novellákban, biztos lesz valami szerepe, hogy ezt az izét berakták utolsó előtti írásnak. Nos, nem volt. Minden olvasónak azt javaslom, hogy a Szépasszonyok után rögtön ugorjon az utolsó novellára.
Az Elveszve a hegy alatt jó indítás után lelassul, majd széthullik. Tény, hogy valamilyen szinten ad egy befejezést a kötetnek, de záró történetnek nagyon gyenge volt.
Összegzés: Egynek jó. Az alapötlete - kapcsolódó novellák - kifejezzen tetszik, inkább a megvalósítás volt gyenge, így átlagos minősítést kap tőlem (2 / 3 pont). Ha megjelenne egy újabb kötet ebből az univerzumból, azért valószínűleg elolvasnám.
Mások ismertetői:
Adeptus
Attila
Dzsejt
Javori az SFPortalon és a saját blogján
Neked hogy tetszett az A láthatatlan város? Írd meg a véleményed! Ha találsz a neten más ismertetőket, azokat is linkelheted!
You can leave a response, or trackback from your own site.
Szélesinek jó ötletei vannak, csak megírni őket nem mindig sikerül. Leszámítva Monas apó történeteit, olyat még írjon, sokat
Szuverén, érvelő, jó írás.
Nekem az Élet körei mellett a Rendező elme a kedvencem.
A Szépasszonyok erotikus borzongatása fölött sem siklanék el…
Méghogy nem érdekes történet?!
Igaz, az ágybahurcolás többet ígért…
Az Elveszve a hegy alatt-ról is kedvezőbb a véleményem.
Nálam 9 és feles (10-ből).
[Csak, hogy egy feles megmaradjon…]
Várom a folytatását!
Az Élet köreivel az volt a gondom, hogy túl hosszú is volt, lassan indult, és a végén negatívan zárult. A 45 oldalas novellából a 16. oldalon kezdődik el igazán a történet, mert akkor kapja meg a főhős a küldetést. Ezután a 34. oldalig nem történik semmi, csak tököl Szélesi, amíg egy mellékszereplő meg nem oldja a helyzetet. Ezután történik végre egy kis akció, majd a szerző kiszúr az olvasóval, mert mire végigolvassuk a hosszú sztorit, a megbízó meghalt, így a küldetést is hiába hajtotta végre.
Az első 16 oldalt lazán meg lehetett volna vágni úgy 4 oldalra, ezután pedig a keresgélés lehetett volna akár izgalmas is. Jobban örültem volna annak is, ha Szélesi jön rá valami frappáns megoldásra, és nem csak ült volna szomorú tekintettel a kocsmában, hogy semmi ötlete sincs.
A vége amúgy jó lett volna, ha nem vártam volna valami frappáns levágásra a hosszúra nyúlt sztori végén. A novellát egyedül az öreg háttérsztorija dobja fel, de ezt közel sem éreztem elégnek ahhoz, hogy jó legyen.
Az Elveszve a hegy alattal is ugyanez volt a bajom. Az is 45 oldal, de ott legalább az indítás korrekt idően jön (2. oldal), majd a rövid nyomozás után a 9. oldalon eljutnak a tett helyszínére. Ééés itt megáll a történet, kerengenek a labirintusban a 33. oldalig, ami alatt nem történik semmi. Ezután jön egy 4 oldalas beszélgetés a fickóval, ami végül is a sztori magját alkotja, majd újabb pár oldal botorkálás és vége. Ja, igen, a küldetés valamilyen szinten itt is bukta, mert az elveszett személyekről kiderül, hogy nem is voltak elveszve. A sütis fickóval való beszélgetés valamelyest feldobta a sztorit, de ez nem volt elegendő, hogy ellensúlyozza a labirintus unalmasságát.
A Szépasszonyok sztorija dióhéjban: A gonoszok fogságba akarják ejteni a város tündéreit egy szexklub pincéjében. Mivel tudják, hogy Szélesi ismeri a következő áldozatukat, ezért meg akarják akadályozni, hogy az útjukba álljon. Ezt úgy akarják elérni, hogy meghívják egy rádióműsorba, ahol a műsorvezetőnő erotikus kérdésekkel zaklatja, majd elhívja a szexklubba. Pont azon az estén hívják meg a védencét is, akivel találkozik, és minden nehézség nélkül megmenti őt, és ha már ott van, kiszabadítja az összes tündért is.
Ha a logikai bukfencet és a túl egyszerű megoldást nem is nézem, a szerző az erotikus vonalat is hamar megöli. Az elején jól indul, vannak utalások, amik segítenek ráhangolódni, de amikor kezdené magát beleélni az ember, a kelleténél direktebb utalásokkal hangol le, majd megjelenik a tündér, aki azonnal kirántott a hangulatból, mert az egész lénye mást sugallt eddig. Ezután már nincs újabb hangolás, rögtön a lényegre tér, de még ebbe sem engedi, hogy az olvasó beleélje magát, mert minden második bekezdésben azt fejtegeti, hogy a főhősünk milyen gondolatokba merül - miközben neki épp a leszbiző csajokra kellene koncentrálnia, az olvasóval együtt…
El tudom képzelni, hogy valakinek ezekkel együtt is tetszenek a történetek, de én kukacos és örökké elégedetlen fazon vagyok
Ez az elbeszélést, (majdnem) kisregénnyel váltogató szerkesztési mód nem idegen Szélesitől.
Én is novellapárti vagyok, bár az utóbbi időben egyre jobban tetszenek a lomhábban lépegető, nehezebben mozduló vagy elkalandozó írások is…
Az érveid Téged igazolnak, én mégis amondó vagyok: nem vagyunk egyformák.
Hála a jó Istennek!
Velem is előfordul - nem egyszer -, hogy rengeteget kell dolgoznom, hogy elérjek ugyanoda, ahonnan indultam…
Ezér’ is írtam, hogy mások ezektől függetlenül szerethetik a sztorikat, mert igazából nem bántó hibák, csak zavaróak lehetnek a vájtszeműeknek.
mennyire fejezi ki azt, hogy bizonyos mértékkel szórakoztató az írás 
Vagyis, az olvasó nem remekművet kap, de nem is olyan rossz, hogy a sarokba vágja az ember.
Érdekes kérdés persze, hogy a jelzők, amiket használok (pl. az “elolvasható”, “egynek jó̶
Ezt a kötetet számomra csak az emeli ki az átlagból, hogy magyar helyszíneken játszódik, és hogy tetszik a novellák összekapcsolása. Ami azt illeti, mindkét aspektusból többet ki lehetett volna hozni, ezért is örülnék egy folytatásnak. Sose lehet tudni